Hogyan fejlesszük ízlésünket híres divatguruk szerint? A Derek Guy sorozat 2. része.

12.7. 2023
Hogyan fejlesszük ízlésünket híres divatguruk szerint? A Derek Guy sorozat 2. része.

Újra itt a híres divatújságíró és Twitter-sztár Derek Guy esszéje az ízlésről. Egy háromrészes sorozat második része arról, hogyan kell az ízlést ápolni, és tulajdonképpen miért. 

Annak ellenére, hogy Derek cikkei nem gyors olvasmányok, az első részt sikerrel fogadták. Ennek nagyon örülünk, és reméljük, hogy a második rész is elnyeri tetszésüket. Benne az ízlés és a divat legnagyobb szakértői tanítanak meg arra, hogyan találjuk meg a megfelelő stílust. 

Kellemes olvasást kívánunk!

Derek: A stílus egyfajta művészet. És az ízlés kialakulásának folyamata hasonló a világnézet vagy az életfilozófia kialakulásához - egy szubjektív folyamat, amelynek nincsenek egyértelmű szabályai.

Az évek során azonban azt vettem észre, hogy azok az emberek, akik rövid idő alatt ízléses ruhatárat hoztak létre, gyakran jó kiskereskedők, szabók vagy barátok tanácsaira támaszkodtak. Ezért a sorozat további részében (az első rész már megjelent) jó ízlésű embereket interjúvolok meg, és arról kérdezem őket, hogyan lehet hasonló esztétikai érzéket kialakítani.

Amikor azon gondolkodtam, kik legyenek ezek a jó ízlésű interjúvoltak, az első személy, aki eszembe jutott, Mark Cho volt. Mark a The Armory nevű weboldal társalapítója, és az a személy, akihez gyakran fordulok ruházati tippekért. A WatchBox Studiosnak adott interjúja volt az, ami miatt kíváncsi voltam a véleményére az ízlés témájában. Az interjúban Mark beszámol az óragyűjtő útját, amely sok évvel ezelőtt egy olcsó Omega Chronostop órával kezdődött, amelyet egy hongkongi használtruha-boltban vásárolt. Két okból vonzódott hozzá: 1. tetszett neki a tok formája. 2. még soha nem látott szürke órát.

E darab indította el az órák iránti szenvedélyét, és hamarosan megszállottja lett a történelmi jelentőségű és klasszikus órák gyűjtésének. Ahogy az évek során újította a gyűjteményét, rájött, hogy szinte már nem maradt semmi az ikonikus darabokból. Ehelyett a gyűjteménye az ízlését tükrözi, ami több, mint egy tárgyhoz való érzelmi kötődés. Az eredeti Omega-vásárlás óta Mark több ezer órát látott, és kifejlesztette azt, amit a műkereskedők szemnek neveznek - "azt a visszavonhatatlan képességet, ami megkülönbözteti a művészetet a ócska darabkoktól, a valódi órát a hamisítványtól, az ékszerészek által ihletett órát az utánzattól".

Mark Cho, a The Armoury társalapítója

Az ízlés számomra az esztétika megértéséről szól, arról, hogyan hozunk döntéseket róla. A legalapvetőbb értelemben az önkifejezésről szól. De kiterjedhet mások döntéseire is. A jó ízléssel rendelkező emberek képesek beleélni magukat valaki más esztétikai preferenciáiba. Azt is hiszem, hogy az ízlés a következetességről szól. A kommunikációhoz hasonlítom - a nyelv a kommunikáció egyik legközvetlenebb eszköze. Amikor beszélünk valakivel, az illető nemcsak az alapján alkot benyomást rólunk, amit mondunk, hanem az alapján is, ahogyan mondjuk. Ebben az értelemben tehát az öltözködés a vizuális kommunikáció egy formája. A viselt darabok és azok kombinációi megfelelnek a szókincsnek, a nyelvtannak és a szintaxisnak. Senki sem születik tökéletes ízléssel, de az megtanulható.

Hogyan lehet a jó ízlést kialakítani?

1. Yohei Fukuda, egy egyedi cipőkereskedő tökéletesen fogalmazott: "Ahhoz, hogy jó mesterember legyél, jó szemed kell hogy legyen." Úgy érti, meg kell tanulni alaposan szemügyre venni a dolgokat. Olyasvalamin, amit még nem láttál, soha nem veszed észre az összes apró részletet. Ha azonban alaposan tanulmányozza a tárgyat, sokáig nézi, és összehasonlítja hasonló darabokkal, akkor elkezdi észrevenni az apró különbségeket, és megkülönböztetni az egyedi tárgyakat a hétköznapiaktól. A káoszból rend születik.

Hasonlóképpen, nehéz értékelni az irodalmat, ha csak egyetlen könyvet olvasott életében. Ha azonban sok különböző műfajú könyvet olvasott, a megértése elmélyül, az írása pedig egyre gördülékenyebbé és ékesszólóvá válik.

2. Ha dolgokról van szó, nem bánom, ha impulzusvásárlásra kerül sor. Néha adok magamnak egy-két napot, hogy lássam, kitart-e a kezdeti lelkesedésem, de a spontán vásárlásokkal sincs semmi gond. Ha megérte a vásárlás, az nagyszerű, ha nem, az sem baj. Van egy kifejezés a kínai nyelvben, amit úgy lehet fordítani, hogy "tanulópénz", tehát az a pénzt, melyet olyanra költünk, ami végül nem válik be. Életem során sok tanulópénzt költöttem, de egyiket sem tartom kidobott pénznek. Sokat tanultam a hibáimból. Szinte lehetetlen előre tudni, hogy tetszeni fog-e valami, amíg azt nem birtokolja. Másrészt viszont, ha megszállottja valaminek, ami még nincs birtokában, azt elég nehéz élvezni amikor már végre az Öné.

3. Azok, akik egy jobb ruhatár vagy órakollekció kialakításába kezdenek, gyakran az "unerverzális" darabokra összpontosítanak, ami  az elején teljesen rendben van. Hiszen nem tud futni, amíg nem tanul meg járni. De az ízlés kialakításához időnként kockáztatni kell, még akkor is, ha nem azt szeretnek. Ha viszont az önkifejezés a célja, akkor kizárólag akciós vásárlással sosem fogja elérni azt. Élvezze a különböző darabokat az évszaknak, a helyzetnek és az alkalomnak megfelelően, miközben arra gondol, hogy mi a legjobb Önnek. Örüljön a flanelnek télen, a lenvászonnak nyáron, a kis aranyóráknak különleges alkalmakra és a sportosnak a hétköznapokban. Attól, hogy valamit nem használ minden nap, még nem jelenti azt, hogy az használhatatlan. Ellenkezőleg, a dolgok megfelelő időben való használata növeli egyediségüket.

4. Fogadja el, hogy a preferenciái változni fognak. Semmi sem örökkévaló. A Royal Oak, amire ma mindenki vágyik, tíz év múlva valószínűleg már nem lesz kelendő. Az a tökéletes tengerészkék blézer valószínűleg frissítésre szorul majd. Nem gond! Fogadja el, hogy változik, és használja ezt arra, hogy bővítse és javítsa a stílusát. Ha a kezdetektől fogva odafigyelt, a jövőben jobb döntéseket hoz majd.

5. Végezetül szeretnék még valamit kiemelni: a következetességet. Hiszem, hogy a ruházatnak következetesnek kell lennie egy öltözéken belül, és abban, hogy mit mond Önről. A tank-top és a fekete selyemfelső valószínűleg semmit sem mond Önnek, de Freddie Mercurynak igen. Az élénksárga ingek és az apró aranyórák számomra következetesek. Ezzel szemben a fekete bőrdzsekik és a szakadt fekete farmerek nem nekem valók. Elvégre a ruháidnak annyira árulkodóaknak kell lenniük, hogy ha valaki meglátja őket egy kupacban, azonnal tudja, hogy a tiéd. Akkor néz ki a legjobban, ha Ön ugyanúgy illeszkedik a ruháihoz, mint a ruhái Önhöz.

Köszönöm a figyelmet! Találja meg mindenki a saját útját. 

Derek: Rachel Tashjian hírlevele, az Opulent Tips a legtalálóbb divatforrás a világon. Minden alkalommal, amikor rákattintok egy-egy linkre a tőle érkezett e-mailben, azt mondom magamban: "Ez tényleg pazar". Elsősorban női ruhákkal foglalkozik, de minden megjelent számban akad valami mindenki számára. Főként energiája, lelkesedése és mélyrehatoló tudásaért imádom Rachelt olvasni. Olyan kifinomult ízlése van, amelyet szeretnék én is birtokolni. Kennedy Fraser egyszer azt írta a New Yorker divatrovatában: "Ha valaha is létezett elegancia, elvesztettük a képességünket, hogy felismerjük." Én Rachel opulens tippjeit olvasom, hogy e képességet megleljem.

Rachel Tashjian, a Harper’s Bazaar szerkesztője

Hmm. Igen, már annyiszor elmondtam, hogy valószínűleg már az emberek könyöként jön ki, de nem érdekel, mert szerintem ez fontos: Ahhoz, hogy ízlésed fejlődjön, teljesen meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat és a hozzáállásodat az ötletekhez és témákhoz.

A dolgokkal való kapcsolatunk zavaros. És a leggyakoribb tanácsok, hogy hogyan lehetne ezt helyrehozni - összpontosítsunk a fenntarthatóságra, kövessünk jobb Instagram-fiókokat, dobjunk ki mindent vagy ne dobjunk ki semmit, és így tovább - rövidlátóak. A probléma nem csak az, hogy túl- vagy alulértékeljük a dolgokat, hanem az is, hogy nem tudjuk, hogyan bánjunk velük.

Nem hiszem, hogy létezik egy univerzális megoldás. Talán elég lenne csak egy kicsit szkeptikusabbnak lennünk. Megrémít, hogy a legtöbb információs platform, amelyet használok és szeretek használni, az egyetemes gondolkodásmódra és egységesítésre ösztönöz. Pedig - az egyéniség sikk! Az egyéniség az önbecsülés! Minél inkább rájöttem erre, annál inkább megtaláltam az utamat olyan dolgokhoz, amelyeket élvezek, amelyeket érdekesnek találok, és amelyek jobbá teszik a kapcsolataimat és érdekesebbé a munkámat. Sajnálom, hogy csak elméleti síkon beszélek, de pontokat sorolni, melyek szerint ki lehet alakítani ízlésünket ennek épp az ellenkezőjét éri el! Ezért szereti például mindenki Diana Vreeland Why Don't You...? című rovatát, ami alapvetően egy felhívás arra, hogy éljen és álmodjon olyan örömmel és szabadságérzettel, amely lehetetlennek tűnt, mielőtt a következő oldalra lapozott volna. Szerintem a jó ízlés ápolásához egyszerűen csak használnunk kell a fantáziánkat.

Derek: David Marx az én generációm legjobb férfiruha tervezője. A legtöbb divatról szóló könyvvel az a probléma, hogy gyakran két csoportba oszthatóak: 1. Az általános közönségnek szóló könyvek Wikipédiáról származó információkkal és fotósorozattal, 2. Olvashatatlan tudományos kiadványok;

Marx új könyve, a Status & Culture a kettő keresztezése. Okos, de közérthető, érdekes, anélkül, hogy túl mézes mázas lenne. A Status & Culture azt vizsgálja, hogyan alakítja vágyainkat a jobb társadalmi státuszra való törekvésünk, valamint, hogyan befolyásolja a kulturális változásokat. Marx a szociológiából, antropológiából, pszichológiából, közgazdaságtanból, filozófiából, szemiotikából, kultúraelméletből, médiatudományból és idegtudományból merít, és a popkultúrára való váratlan utalásokkal tartja fenn az olvasó figyelmét. A könyv továbbá feltárja, miért tűnik a kultúra megrekedtnek, és hogyan adják át a helyüket a korszakot meghatározó trendjei múló hóbortoknak. Ajánlom bárkinek, akit érdekel az ízlés és általában a kultúra.

David Marx, az Ametora és Status & Culture szerzője

Az első dolog, amit meg kell érteni, hogy a "jó ízlés" az, amit mások gondolnak Önről. Ma már nem létezik a "jó ízlés" egyetlen hiteles mércéje, hanem minden közösségnek megvannak a maga elfogadott mércéi, és az ízlés az az eszköz, amely alapján megítélik, hogy "ki is Ön valójában". A jó ízléshez tehát két dologra van szükség: 1. Olyan azonosságra, amelyet az Ön által választott közösség értékel. 2. Hogy az életstílusát arra használja, hogy azonosságát világosan, kongruens módon és hitelesen kommunikálja. Mindkettő kulcsfontosságú.

Ez alapján küldetésünk egyszerű.

  1. Fontolja meg, milyen azonosságot szeretne létrehozni.

  2. Járjon utána az összes lehetőségnek és ismerkedjen meg jelentésükkel, főleg azoknak, melyek emberekhez vagy csoportokhoz kapcsolódnak.

  3. Végezetül hozzon olyan döntéseket, amelyek világosan beszélnek arról az azonosságról, amelyet el szeretne érni. Igen, a lehetőségek száma végtelen, de minél többet tud, annál jobb lesz az ízlése, hiszen nagyon nehéz eredetinek lenni, ha nem ismeri azt, ami már létezik. 

A legtöbb közösségben a "jó ízlés" nem más, mint a meglévő minták és szabályok használata. A jó ízlés azt jelenti, hogy új lehetőségeket és kombinációkat hozunk létre, amelyeket korábban nem tekintettek "elfogadhatónak", de az embereknek mégis tetszik.

A sorozat első része az előző cikkben található. Ne feledkezzenek meg a harmadik részről sem, amely a nyári szünet folyamán jelenik majd meg, és amelyben további divat- és esztétikai sztárok osztják meg véleményüket az ízlésről. Maradjanak velünk!

 

Tetszik Önnek a cikk? Ossza meg!

Többre is kíváncsi? Szeretne kérdezni valamit?

Sajnos itt még nincs semmi. Örülni fogunk a hozzászólásának.