Feljegyzések a Pitti Uomo 105-ről: Egy utazás, amelyről még az unokáimnak is mesélni fogok

A Pitti Uomo világszerte ismert, hiszen a férfidivat legjobb és legérdekesebb márkáit sorakoztatja fel. A Gentleman Store számos együttműködése épp a Fortezza da Basso erődítmény területén vette kezdetét, ahol évente kétszer megrendezésre kerül az említett vásár. A Pitti látogatását kötelességünknek tekintjük és minden alkalommal ellátogatunk Firenzébe, még akkor is, ha nem igazán szükséges. Talán csak azért, hogy magunkba szippantsuk a hangulatot és körülnézhessünk, hátha rábukkanunk egy új érdekes márkára, amiről talán még nem is tudunk. Ezúttal is ezzel a küldetéssel indultunk útnak. 

Az elmúlt néhány évben autóval indultunk neki az útnak. Ez kevesebb költséget jelent, nem kell aggódnunk a poggyászok súlya miatt és az utazás mindig kellemes csapatépítő élmény. Az idei összeállításunk: Hanka, a beszerzőnk, Roman, az értékesítési részleg vezetője, Honza, társtulajdonos és pénzügyi vezető, valamint jómagam, Péter, üzemeltetési és termelési vezető. 

Ennél a pontnál fontos megemlíteni Honza maximális hatékonyságára való törekvését. Elég megemlítenünk a müncheni vásáron való részvételt, amely csupán egyetlen napot vett igénybe az utazást beleszámítva (Prágából autóval!), vagy a párizsi vásárt, amely repülőúttal szintén csak egy napot igényelt. A Pitti Uomo-ra való utazásunk menetrendje a következőképpen alakult: kedd - utazás Firenzébe; szerda - részvétel a vásáron; csütörtök - utazás Prágába. A Prága-Firenze útvonal valamivel több mint 12 órát vesz igénybe autóval.

KEDD: Balhé Liechtensteinben

Kedden reggel 7 óra körül találkoztunk a prágai irodánkban és útra keltünk. Az utazás a megszokott módon telt különösebb történés nélkül - csak néhány mosdó- és frissítőszünet. Az első meglepetés azonban nem váratott magára sokáig. A liechtensteini határon találtuk magunkat. Ahogy a tisztelt olvasó már bizonyára sejti, ez nem volt tervben, hiszen a Firenzébe vezető legrövidebb út nem Lichteinsteinen keresztül vezet. Jó 20-30 percig törtük a fejünket azon, hogyan történhetett mindez, de végül megegyeztünk abban, hogy a navigáció a hibás, amely a München melletti dugók miatt Liechtensteinbe vezetett minket. Úgy döntöttünk, a legjobb megoldás, ha követjük a tervezett útvonalat és Liechtensteinen és Svájcon keresztül haladunk tovább. Kicsit bosszantó volt, hogy egy egész évre szóló svájci matricát kellett vásárolnunk, mivel rövidebbet nem árulnak - kinek is lehetne rá szüksége...

Kevesebb mint 10 percet tartózkodtunk Liechtenstein területén amikor egy BMW villant föl mögöttünk. Sikeresen megállítottak minket a rendőrök és ellenőrizni próbálták a személyazonosságunkat, de mivel egyikünk sem számított arra, hogy a Firenzébe vezető úton elhagyjuk az EU területét, csupán Hanka tudta felmutatni az útlevelét. S ha ez még nem lenne elég, Roman a csomagtartóban felejtette a személyijét, így automatikusan ki akart szállni az autóból, hogy eleget tegyen az utasításnak, ami csak tovább fokozta a feszültséget. Összefoglalva: személyazonossági ellenőrzése, a bőrönd tartalmának átvizsgálása, rengeteg kérdés arról, hogy mi a fenének megyünk Liechtensteinen keresztül Firenzébe és mi a fenének álltunk meg fél órára néhány méterrel a határ előtt.

A helyzetünk leírása, a bőrönd tartalma és az a tény, hogy egyikünk sem volt nemzetközileg körözött bűnöző elég volt, hogy szabadon engedjenek. De nem jutottunk messzire, mivel az EU-n kívül nincs adatcsomagunk, ami nélkül pedig a navigációs rendszerünk nem működött. Így egy újabb megálló következett, ezúttal egy helyi pre-paid SIM-kártya beszerzése céljából. Végül minden jól alakult, ráadásul még gyönyörködhettünk is a svájci kilátásban, 15 óra utazás után pedig végre megérkeztünk Firenzébe. 

A bérelt lakásban hihetetlenül hideg volt, amit már megszokhattunk a téli Pittik részvételén. Télen a firenzei turizmus nem az igazi, így a vendéglátók nem igazán fordítanak figyelmet a fűtésre. Pozitívum, hogy legalább mindannyiunknak volt saját ágya és több volt a takaró, mint a vendég. (Korábbi firenzei látogatásaink alkalmával ez sajnos nem volt mindig így, de soha nem mertem kideríteni, hogy az a csapatépítés céljából, pénzügyi szempontból, vagy a puszta véletlennek köszönhetően történt. Legalább van mire emlékeznünk.) 

SZERDA. Wim Hof, a vásár és egy kitűnő vacsora 

Bár pulóverekben és takarók alatt aludtunk, eléggé fázósan ébredtünk. Én személy szerint egy meleg zuhanyra vágytam a legjobban. Nemcsak azért, mert előző este a kimerültség miatt kihagytam, hanem azért is, mert szükségem volt arra, hogy rendesen felmelegedjek. De azt tapasztaltam, hogy nem folyik meleg víz. A hangulat (és nem csak az) abban a pillanatban fagypont alá esett. Így hát nem volt más választásom, minthogy kipróbáljam a mostanság olya népszerű jégfürdőzést. 

A fagyási sérülések kezelése és a reggeli után elindultunk a vásárra.  Az út a reggeli csúcsforgalom miatt kicsit tovább tartott, de nem volt vészes. Még egy buszút állt előttünk, amikor Honza és én hirtelen toalettre való késztetést kezdtünk érezni. A közeli WC-hez való eljutás sem ment bonyodalmak nélkül. A parkolóból, ahol valamilyen okból víz ömlött a falakból és a mennyezetből és szinte lehetetlen volt egy zuhany nélkül megúszni az utat (köszönetet szeretnénk kifejezni a Barbour viaszolt kabátjainak, amelyek megbirkóztak a kihívással), egy lift segítségével jutottunk el a toallettekhez, ahol megtaláltuk a víz forrását is: vécécsésze.

Az Eau de Toilette-nek köszönhetően felfrissülve végül eljutottunk a helyszínre, ahol néhány óra alatt elég sok mindent elintéztünk. Mindenképpen újra kapcsolatba akartunk lépni a Jamieson's of Shetland márkával, amellyel korábban már együttműködtünk, de a Brexit sajnos betett a további kooperációnak. Remélhetőleg hamarosan e márka darabjai bővítik majd kínálatunkat. Beköszöntünk a Secrid és a Carl Friedrik munkatásainak és megismerkedtünk néhány általunk még nem forgalmazott márkával - például a Bluemint, a Buttertea, a Cloth and Cut, a Sunspel... Megálltunk a Munro-nál is, amely gyönyörű testre szabott ruhadarabokat készít - a pólóktól a pulóvereken át az öltönyökig. Lehet épp ez a találkozás lehet egy sikeres együttműködés kezdete? De ne szaladjunk ennyire előre. Két trend keltette fel a figyelmünket, mindkettő a cipők terén: csizmák, amelyeknek jellegzetes szabadtéri fűzője a lábujjhegyig ér, valamint fűző nélküli gumival rögzített csizmák. 

A legjobbat és legfontosabbat a végére tartogattuk: a Charles Tyrwhitt márkát, amely darabjai hamarosan megérkeznek a Gentleman Store raktárába. Ez nagy megtiszteltetés számunkra, hiszen a brit Charles Tyrwhitt nemcsak Nagy-Britanniában ismert és kedvelt az emberek körében. A nagykereskedelmi forgalmazás sokáig nem volt elérhető, a márka nemrégiben azonban megváltoztatta politikáját, mi pedig nem haboztunk megragadni a lehetőséget és izgatottan várjuk, hogy bemutathassuk Önöknek az első kollekciót. 

A Charles Tyrwhitt standjánál szemügyre vettük az újdonságokat és a már kínálatban lévő darabokat a személyzet pedig minden részletre kiterjedő magyarázattal látott el minket. Ezután megbeszéltük, hogy egy igazi olasz pizza és egy pohár bor mellett folytatjuk tovább a beszélgetést. A vacsora barátságos hangulatban telt és úgy éreztük, a Charles Tyrwhitt legalább annyira örül a közös munkának, mint mi. A beszélgetések során megtudtuk többek között azt is, hogy a márka több boltot forgalmat Nigériában, ami mondhatni meglepetésként ért minket. 

Vacsora után visszatértünk a szállásra és harmadik próbálkozásra végre sikerült normálisan lezuhanyoznom. Az apró sikerek is számítanak, nem igaz? Még a szobákat is sikerült bemelegíteni! Kihívásokkal teli, de sikeres és eredményes nap volt, amely jobban végződött, mint ahogyan kezdődött.

CSÜTÖRTÖK. Irány haza

A visszaút, amely szintén reggel 7 órakor vette kezdetét, különösebb probléma nélkül zajlott. Az egyetlen bökkenő egy német benzinkútnál volt, ahol nem vettem észre, hogy a WC ajtóról hiányzik a kilincs, így sikeresen bent rekedtem. Rövid mentőakció következett, de végül a szeretett svájci bicskám mentett meg, amely konzervnyitója pontosan befért a kilincslyukba és az ajtó kinyílt.

Az utazás hátralévő része zökkenőmentesen zajlott. 12 óra alatt megérkeztünk Prágába, ahol elbúcsúztunk egymástól és mindenki ment a saját útjára. Hanka és én közel lakunk egymáshoz, ezért úgy döntöttük ezt a végső utat is közösen tesszük meg. Találtam egy autómegosztó szolgáltatást, ami kb. 300 méterre volt, így lefoglaltam. Mindketten föl voltunk pakolva, táskák és bőröndök mindenhol, na és persze a kötelező olasz sajtok és borok. Így amikor az autó nem a kijelölt helyen állt meg (hanem távol attól), betelt a pohár. Nem voltunk hajlandóak az autó után indulni, inkább egy taxit hívtunk.

Fél óra utazás után rájöttem, hogy nincs nálam a laptopom és a vesetáskám a kulcsaimmal együtt - mindent Roman kocsijában hagytam. Elbúcsúztam Hankától és szomorúan álltam a házam előtt, feldíszítve akár egy karácsonyfa a -3 fokban. Nem volt más választásom, mint felhívni Romant, aki közölte, hogy van 2 lehetőségem: találkozni vele fél óra múlva a megbeszélt helyen vagy várni hétfőig. Valószínűleg el tudják képzelni, milyen gyorsan rohantam a legközelebbi carsharing szolgáltatáshoz.

Ez az autó, megkönnyebbülésemre, már a kijelölt helyen parkolt le. Az összes csomagot a csomagtartóba pakoltam, gyorsan leellenőriztem mindent és minél hamarabb el akartam indulni. Az autó azonban nem akart beindulni: lemerült az akkumulátor.

Nem tudom Önnek milyen tapasztalatai vannak az autómegosztó szolgáltatásokkal, de én személy szerint soha nem ütköztem problémába... egészen a mai napig. Így végül átpakoltam az összes táskámat egy másik taxiba, visszaszereztem a kulcsaimat és újra taxit hívtam. Ennyire nehéz utam még nem volt az irodából hazafelé. 

Szép volt, jó volt, de a jóból is megárt a sok. Viszlát jövőre!